Nem csak a húszéveseké a világ

Mint minden évben, október első hetében ezúttal is színes programok nyújtottak szórakozást, hasznos elfoglaltságot a külsővati intézmény lakói részére.

Október 3-án, hétfőn nagy sikerű „Ki mit tud?” zajlott a nagyteremben, ahol lakóink intenzíven és szép számmal vettek részt különféle verses, zenés produkciókkal. A rendezvény zárásaként minden lakó emléklapot kapott.

Kedd délelőtt a játéké volt a főszerep: az új földszinti társalgóban sakk és kártyaverseny, az új emeleti társalgóban pedig szerencsekerék és különféle fejtörőjátékok tették próbára a lelkes lakókat.

Ugyanezen a napon délután Dr. Völgyi Zoltán, az intézmény orvosa tartott igazán érdekfeszítő előadást arról, hogy „Hogyan éljünk 115 évig?”. Az előadás nagy tetszést, sikert aratott.

Szerdán a külsővati óvodások varázsoltak igazán könnyed perceket az Idősek Otthona falai közé, köszöntő műsoruk egyszerre volt kedves és megható.

Csütörtökön az intézmény négy osztálya közötti szellemi-ügyességi vetélkedőre került sor, mely kitűnő hangulatban, sok-sok izgalommal zajlott.

Pénteken a nővéreken volt a sor: szokás szerint az utolsó napon a HTN köszöntötte a lakókat tánccal, slágerekkel. A végére együtt énekelte az egész ház: „nemcsak a húszéveseké a világ…”. 

Intézmény: