Játékidő a közönségért!

2019 tavaszán lélekemelő kulturális programra voltak hivatalosak az Ujvári János Református Szeretetotthon szőci intézményegységének lakói.

A méltán világhírű Budapesti Fesztiválzenekar karitatív felajánlása folytán négy neves zeneművész adott fergeteges kamarahangversenyt szőci intézményegységünk kápolnájában.

A koncertműsorban elsőként Mozart D-dúr divertimentója hangzott el, majd Schubert Katonaindulója valamint Bartók hegedűduói csendültek fel. Ezt követően Massenettől a Thais című operából hallgathattunk meg részleteket, majd a Rókatánc és csárdás szólalt meg Weinertől és Delibestől.

A Budapesti Fesztiválzenekar részéről Gál-Tamási Mária és Bodó Antónia hegedűn, Rajncsák István brácsán, Mahdi Kousay pedig csellón játszották páratlan tehetséggel a páratlan zeneműveket. Az elhangzott ismerős dallamok mindannyiunk lelkében elcsendesedést, tisztaságot, és felfrissülést hoztak. A műsort óriási tapssal köszönte meg a teltházas közönség. A gyönyörű délelőtt élményét Amy Harmon szavaival tudjuk leírni és felidézni:

„A zenében nem létezik rabság. A zene ajtó, és a lélek a dallamon át elmenekülhet. Még ha csak néhány percre is. És az is felszabadul, aki hallgatja. Felemel mindenkit, aki csak hallja.”

Köszönjük ezt a szép napot a Budapesti Fesztiválzenekarnak!

Páhiné Zsédely Anikó

Intézmény: