Lecsófesztivál örökzöld slágerekkel
Pápakovácsi székhelyintézményünk az idei évben is felkerült a VII. Lecsófesztivált szervező Kamond vendéglistájára, így augusztus 9-én néhány lakónk már visszatérő versenyzőként érkezett a bográcsozás helyszínére.
Pápakovácsi székhelyintézményünk az idei évben is felkerült a VII. Lecsófesztivált szervező Kamond vendéglistájára, így augusztus 9-én néhány lakónk már visszatérő versenyzőként érkezett a bográcsozás helyszínére.
A 7. alkalommal megrendezett Lecsófesztiválon vett részt külsővati intézményegységünk kis csapata 2017. augusztus 9-én Kamondon.
Nagy lelkesedéssel készültünk a hagyományosan július végén tartandó Szőci falunapra, amelyre Németh Balázs polgármester úr hívott meg bennünket a Kútvölgy Szabadidő Parkba.
Július utolsó péntekén egy kellemes nyári zenés délelőttön vehettek részt attyapusztai lakóink.
2017. júniusában ellátogattak Pápakovácsi székhelyintézményünkbe a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar tagjai a „Gyógyító Hangok” című kamarakoncert-sorozat keretében.
Pápakovácsi székhelyintézményünk lakója, Lovász István "Merengés a múltban" című festményével a közelmúltban az Integrált Jogvédelmi Szolgálat által meghirdetett „Tudom, hogy van jogom 2017” képzőművészeti pályázaton „Rajz-festmény” kategóriában III. helyezést ért el.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltségének szervezésében „OSZTOZÓ” – Lelkigondozók Fórumán vettünk részt Lesencetomajon 2017. június elején.
Ebben az évben nagyszabású szabadtéri program keretében tartottunk juniálist, amelyre meghívtuk társintézményeink lakóit is.
A dohányzásmentes világnapon a Tapolcafői Forrás Tanösvényre kirándultunk az egészséges életmód jegyében.
Hagyományainkhoz híven az idei évben is megrendezésre került intézményünkben a gyermeknappal egybekötött májusfa kitáncolás, amelynek legfontosabb célja a generációk közti kapcsolat erősítése.